Ágyneműk - Mesebeli Marokkó – lakáskiegészítők & bútorok

Mind tudjuk, hogy néhány ügyesen megválasztott darabbal, sőt, sokszor akár egészen apró kiegészítőkkel is elérhetjük, hogy a lakásunk teljesen új megjelenést kapjon.
Ágyneműk - Tchibo

Mind tudjuk, hogy néhány ügyesen megválasztott darabbal, sőt, sokszor akár egészen apró kiegészítőkkel is elérhetjük, hogy a lakásunk teljesen új megjelenést kapjon. A Tchibo webáruház heti ajánlata ezúttal a mesés Marokkó megidézésében segít, akár a teljes lakásban: ágyneműk, bútorok, terítők és különféle díszek közül válogathatunk, hogy mesebeli hangulatot csempészhessünk otthonunkba!

Az egyszerűen felakasztható baldachin lehet a hálószoba új dísze, hiszen az ágy fölé helyezve igazi romantikus kuckót teremt – de a gyerekszobában, vagy a nappaliban elhelyezve is figyelemfelkeltő eleme lesz a helyiségnek, hiszen bárhol képes igazán különös hangulatot teremteni! A lágy esésű, kevert, könnyű pamutanyag egyszerűen rögzíthető egy kampóra, ráadásul fehér színének köszönhetően kitűnően illik majd bárhová, miközben egy LED égősorral díszítve még tovább fokozható az általa kiváltott hatás!

A finom, sűrű szövésű anyagból készült multifunkcionális takaró sokoldalúan felhasználható darab, hiszen akár a hálószobában, ágytakaróként, akár az étkezőben, asztalterítőként is alkalmazható, de a kanapéra, fotelre terítve is teljesen új megjelenést kölcsönözhet az egész helyiségnek! A biopamutból készült darab vidám színeivel is magára vonja a figyelmet, hiszen fehér alapját kék, narancssárga és lila színekből álló ornamentikus akvarell minta díszíti, hangsúlyos, narancssárga kerettel – akárhol, akármilyen funkcióval is használjuk majd, biztosak lehetünk benne, hogy nem fog a háttérbe olvadni!

Nem csak baldachinnal, vagy karakteres ágytakaróval adhatunk új megjelenést a hálóba: a heti ajánlatban rengeteg ágynemű közül is válogathatunk! Mind a paplan-, mind a párnahuzat tiszta biopamutból készült a jersey ágynemű esetén, melynek rugalmas, kötött anyaga nem igényel vasalást, fel- és lehúzása pedig cipzáras kialakítással könnyített. Játékos, romantikus mintája kék és lila színekből áll össze, amelyek hófehér alapot színeznek ki, hogy a mindig üde huzat egy kis színt is vigyen a hálószobába. Az ágynemű egy- és kétszemélyes verzióban is kapható!

Szintén fehér alapszínű, de több, és összetettebb kék akvarell minta látható a perkál ágyneműn, amely biopamutból álló, finom, sűrű szövésű anyagból készült a különleges puhaság és simaság érdekében. A könnyű, egy-és kétszemélyes verzióban is kapható garnitúra darabjai hőmérséklet-kiegyenlítők és nedvszívók, így a meleg nyári éjszakákon is ideális körülményeket biztosítanak a nyugodt alváshoz, a fel- és lehúzás egyszerűsége érdekében pedig természetesen cipzáras kialakításúak.

A meleg éjszakákra a mikroszálas ágynemű is jó választás lehet, hiszen lágy esésű, természetes tapintású anyagával kiváló feltételeket biztosít a pihentető alváshoz. A gyorsan száradó, vasalást sem igénylő huzat szintén cipzáras kialakítású, így nagyon egyszerű bánni vele, ráadásul karakteres színével, és elegáns, különleges mintájával ágytakarót sem kell ráterítenünk, hiszen önmagában is üde színfoltja lesz majd a hálószobának, akár az egy-, akár a kétszemélyes verziót választjuk belőle!

A kétoldalas renforcé ágynemű (amely természetesen elérhető egy- és kétszemélyes verzióban is) egyik oldalán szintén karakteres, igényes kidolgozású nyomott akvarellminta látható a halványkék alapon, míg a másik oldala egyszínű. A finom, sűrű szövésű anyag puha és nedvszívó, emellett könnyű és sima, így a melegebb éjszakákon is biztosítja a komfortot és a kényelmet, arról pedig, hogy a fel- és lehúzás se okozzon a kelleténél több gondot, a cipzáras kialakítás gondoskodik majd.

Kapcsolódó cikkek

Lélegzetállító enteriőrök Megan Winters jóvoltából

Lélegzetállító enteriőrök Megan Winters jóvoltából

Megan Winters munkáit ezer közül is könnyű megismerni.

Monokróm lakás Olaszországban - Otthonos minimalizmus és egy cseppnyi vintage

Monokróm lakás

Agata Dimmich olasz megrendelőjének lakását jórészt IKEA-s bútorokkal és kiegészítőkkel rendezte be.

Lakberendezés újrahangolva Szakály Roland sokoldalú grafikáival

Lakberendezés újrahangolva Szakály Roland sokoldalú grafikáival

A magyar városoknak, különösen Budapestnek, egyedi bájuk és történelmük van, ami különleges módon fejeződik ki városképükben.